Kemény feltétellel tekintené létezőnek Iványi egyházát a Fidesz
Újra nekifut az egyházügyi törvény módosításának a Fidesz, a kiskaput meghagyják – írja a HVG.
Újra nekifut az egyházügyi törvény módosításának a Fidesz, a kiskaput meghagyják – írja a HVG.
A jogszabályt korábban a hazai és nemzetközi bíróságokon is elmeszelték, most újra belevág a kormány az átalakításába.
Korábban a hazai és nemzetközi bíróságokon elmeszelték a törvény módosítását, de a kormány nem adja fel.
Majdnem egymilliárd forintos kártérítést ítéltek meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek, és azt is kimondták, hogy a magyar egyházügyi törvény sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
Társadalmi egyeztetés előtt az egyházügyi törvény módosítása, melyre azért kell sort keríteni, mert az állam jogsértő módon vonta el egyes kisegyházak egyházi státuszát. Az őket védő ügyvéd szerint az új javaslat változatlanul diszkriminatív. A Jobbik viszont még titkosszolgálati eszközöket is igénybe venne az egyházak ellenőrzésére.
A kormány az egyházügyi törvény elmarasztalása ellen fellebbezett. Az Emberi Jogok Európai Bírósága honlapján közölte: törvényerőre emelkedett az áprilisi elsőfokú döntésük, amely kártérítést ítélt meg a kisegyházaknak.
Miért tagadja meg a kis egyházak állami elismerését a Nemzeti Együttműködés Rendszere? Az illetékes bizottság válasza: csak.
Az MSZP újabb alkotmánybírósági vizsgálatot szeretne az egyházügyi törvényről, ha a köztársasági elnök aláírja a jogszabály múlt héten elfogadott módosítását.
Az államfő kifogása után újra elfogadta az országgyűlés az egyházügyi törvény módosítását.
A kormány szerda estig két visszaküldött törvény - az egyházügyi jogszabály módosítása és a takarékszövetkezeti integráció - esetében is megfogalmazta és az Országgyűlés elé terjesztette válaszait az államfő kifogásaira.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága szerencsésnek tartja, hogy az egyházügyi törvényjavaslatot csütörtökön ismételten tárgyalhatja az Országgyűlés, és el is fogadhatja.
Visszaküldte a parlamentnek megfontolásra Áder János köztársasági elnök az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő törvénycsomagot és az egyházügyi törvény módosítását.
Vissza kéne vonni az új egyházügyi törvényt a TASZ jogvédő szervezet szerint, mert továbbra is diszkriminája a vallási szervezeteket, amelyek joggal pereskedhetnek majd az igazukért.
Módosulhat az egyházügyi törvény: az október 5-ig véleményezhető tervezet szerint biztosítanák, hogy a vallási közösségek státuszuk szempontjából ne kerüljenek az eddiginél kedvezőtlenebb helyzetbe.
Csak részben adta be a derekát a kormány, amely a nemzetközi fórumok és az Alkotmánybíróság elmarasztalásai után rászánta magát az egyházügyi törvény módosítására – írja az e heti HVG.
Nem titkolta a szaktárca, hogy új egyházügyi törvényen dolgoznak, de még csak az előkészítő fázisnál tartanak, így csak ezután kerülhet sor az egyeztetésre a kormányzati szervekkel, illetve az érintett egyházakkal. Az Igazságügyi Minisztériumot Erdő Péter kifakadására reagáltattuk.
Minden valószínűség szerint fellebbez a magyar állam az egyházügyi törvényt elmarasztaló strasbourgi ítélettel szemben – írja a Magyar Hírlap pénteki számában Rétvári Bencére, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárára hivatkozva.
A módosított egyházügyi törvény augusztus elsején hatályba lépő új szabályozása szerint minden vallási közösség használhatja majd az egyház megnevezést.
Kormányzása három éve alatt három új egyházügyi törvényt alkotott a Fidesz–KDNP. A múlt héten elfogadott legújabb a felekezetek 1895. évi egyházügyi törvényben alkalmazott tipizálásához hasonló szabályozást hoz vissza: a vallási gyülekezeteket lényegében már akkor is a támogatott, tűrt, illetve tiltott kategóriák valamelyikébe sorolták be.